A munka világán kívüli jogtalanságok, kiszolgáltatottságok megszüntetésében van leginkább változtatni valója ma a szociáldemokráciának – idézi a Népszabadság Lendvai Ildikó Nagykanizsán elhangzott szavait, remélem pontosan.

A szocialista pártelnök  szerint  tehát a munka világában nincsenek jogtalanságok vagy nem olyan fontos kiküszöbölni azokat. Nem hiszek a szememnek! A Lendvai Ildikó-féle “szociáldemokrácia” nem tud róla, nem zavarja az, hogy ma Magyarországon temérdek esetben mondva csinált ürüggyel rúgják ki munkahelyéről az alkalmazottat? Nem tudja, hogy sok esetben akkor fizetik ki a jogos bérét és járandóságát, amikor a munkáltatónak kedve van hozzá? Hogy akkor és annyit túlóráztatják, amikor és amennyit akarják? Hogy annyi terhet pakolnak rá, amennyit nem bír el? Arról sincs tudomása, hogy velük fizettetik ki gyakran a munkaeszközeinek árát is? Nem tudja,  hogy “elinflálják” a bérét? Hogy egy melós béréből manapság már a rezsit sem nagyon lehet kifizetni?

Lehet, hogy a szocialisták nem értesültek arról a bírósági ítéletről, amely elmarasztalta a Tescót, amiért nem tartotta tiszteletben soproni munkavállalói sztrájkhoz fűződő jogát? És arról a határozatról, amely a Bridgestone-t ítélte el, mert nem fizette ki a leszázalékolás előtt álló munkavállalójának jogosan járó pénzt? Vagy arról, amely a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság ellen döntött, amiért az görög sztrájktörőkkel próbálta megbénítani a repülőtéri szakszervezet tiltakozását?

Hát ilyen a mai magyar ” szociáldemokrácia”! Ma ezt a fogalmat is csak idézőjelben érdemes használni, akárcsak a “baloldalét”. Mind a kettő csak volt, valamikor.Valamikor, amikor még az embereknek a szociáldemokrácia szóról legelőször is az a szó jutott az eszébe: szakszervezet, munkahelyi érdekvédelem. Ma pedig először arra gondol: BKV. Másodszor arra: Zuschlag. Harmadszor arra: hazugság. Negyedszer arra: lopás. Ötödször arra: kaszinó. És csak a legvégén arra: munka.

A Magyar Szocialista Párt napjai  persze nem csak azért vannak megszámlálva, mert vezetői végtelenül korruptak és cinikusak, hanem – és legfőképpen azért -, mert hozzá nem értők, és nem abban a világban élnek, amelyben megválasztották őket. Miként azt Lendvai Ildikó legújabb, felháborító nyilatkozata is mutatja.

A “szocialistákkal” nem mellékesen persze az is a baj, hogy ráadásul idegen tollakkal ékeskednek. Immár húsz éve nagy előszeretettel tolakodnak előre, hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt, hogy a szociáldemokrata politikus szerepében tetszeleghessenek.  Az ok nyilvánvaló, ott van még erkölcsi – és persze anyagi – tőke, amit saját javukra szeretnének felhasználni. Kéthly Anna utódainak kívánják magukat bemutatni, ha már saját erkölcsi tőkét nem sikerült kovácsolniuk. Csakhogy ehhez nem megcsúfolni kellene annak az asszonynak az emlékét, akinek a neve a szabadságért folytatott küzdelemmel, a puritán szerénység vállalásával, a szorgalmasan dolgozó ember és a magyarság jogai melletti  kiállással és nem a mai magyar szocialisták “mély zsebű” barátokra hivatkozó és hagyatkozó,  ”ferrarizó” és “tudja-hol-a-helyéző” álszent úrhatnámságával kötődött egybe.

Elég szomorú, hogy ezeknek az álszocdemeknek nyugati párttársaikat, az Európai Szocialista Pártban sikerült megtéveszteniük. Habár…zsák a foltját. Kár a szép hagyományokért, és a sok rendes emberért és pártért, akik ma is tagjai annak a szervezetnek. Közülük vannak, akik ma már látják, micsoda szemfényvesztésről van szó. Fredrik Jansson, svéd szociáldemokrata író ezt írja egy cikkében: “Ma szociáldemokratának lenni egyet jelent egy pártcsaládhoz való tartozással: a szervezeti tagság a fogalom alapvető ismérvének számít. Az a párt, amely az Európai Szocialisták Pártjának vagy a Szocialista Internacionálénak a tagja, kezében tartja a legfőbb bizonyítékot arra nézvést, hogy ő szociáldemokrata (…), mindezt attól függetlenül, hogy a Svéd Szociáldemokrata Pártról vagy a régi keleti blokk olyan pártjáról van szó, amely az államszocializmus sztálinista zászlaját egyik napról a másikra a neoliberalizmuséra cserélte fel.” Nos, mi tudjuk, hogy Jansson kikről beszél.

Bár külföldön még nagyon kevesen, itthon szerencsére egyre többen “átlátnak a szitán”. A kádári és blairi “múltat végképp eltörölni”-korszak elteltével ma már csak tanácsolni lehet a szocialistáknak: kezdjenek el végre megismerkedni az általuk bitorolt  szociáldemokrácia történetével! Megtudhatják belőle: a valódi szociáldemokrácia eredetileg a munka világában, a munkahelyi igazságtalanságok ellen jött létre.

És is ott fog újraszületni… Mert amit ők a magyar parlamentben és az önkormányzatokban művelnek, annak a legcsekélyebb köze sincs hozzá.